2017. augusztus 19., szombat

Time to say good bye


Eljött ismét a búcsú ideje, már a buszon zötykölődünk Incheon fele, de nem szomorkodunk, hiszen pár nap múlva a párom szülei és a nagynéniék jönnek Magyarországra. Szomorú csak azért vagyok, mert a nővér  nem tud eljönni az esküvőre, ezért csak sokára találkozunk ismét. A kisfia  csupán az utolsó napra barátkozott meg velem igazán. Viszont tegnap este adott nekem puszit, és mutatta, hogy vegyem fel az ölembe, úgyhogy jól sikerült a búcsú! :) Sőt egy hét alatt megtanítottam pacsit adni, és mikor mondtam neki, hogy high five, már nyújtotta a kezét felém! :D

Tegnap ebédre yukgaejang levest ettünk, ez azért számít különlegesnek a családban, mert elméletileg a gulyáslevesre hasonlít. Nem akartam mondani, hogy szerintem nem igazán, de mindentől függetlenül tényleg nagyon ízletes volt.



Délután felkerestünk egy szemüvegboltot, mert a párom új lencsét szeretett volna csináltatni. Mondtam neki, hogy nem kellett volna az utolsó pillanatra hagyni, mert nem fog elkészülni. Csak nevetett. Tudjátok, hogy mennyi idő volt, mire megcsinálták? 15 perc. Mialatt várakoztunk az én szememet is megnézettük, mert érzem, hogy egy kicsit romlott. Több ideig vizsgálgattak, mint amennyi az új lencséknek kellett. Nem csak a hagyományos számokat mutogatta végig az optikus, hanem többféle géppel is bemérte a szemem, így nagyon pontos képet kaptunk az állapotáról. Azt ajánlották, hogy csináltassunk egy szemüveget nekem is. Így hát ezer keret közül próbáltam kiválasztani azt a darabot, ami a legkevésbé áll rosszul, majd az én szemüvegemnek is kellett újabb 15 perc, hogy elkészüljön. :)

A hazafelé vezető úton láttunk a fákon kabócákat és sikerült is megörökítenem egyet! Sőt még egy imádkozó sáska is elkezdett pózolni nekem! :D



Ezzel a szerencsehozó cicával búcsúzom most tőletek is egy darabig. Az esküvő után biztosan fogok még bejegyzést írni, utána pedig a következő utazásnál találkozunk ismét. Remélem, hogy tetszettek az írásaim, köszönöm, hogy ilyen rengetegen velem tartottatok!

Még több fotóért kövessetek Instagramon: @jangcsilla

Baráti találkozó | Kórház


Van egy kedves ismerősöm itt Daejeon-ban, akivel szoktam találkozni, ha van rá lehetőség a kiutazások során. Idén nyáron ünnepeltük barátságunk 5. évfordulóját, akkor ismerkedtünk meg, amikor 2012-ben hat hetet kint töltöttem Koreában. Már nagyon régóta vártuk ezt a találkozót, mert ő is egy világjáró és volt olyan, hogy épp külföldön tartózkodott, amikor én itt.


Egy szuper kis étterembe ültünk be, ahol eredetileg minden ételhez adnak egy tükörtojást is. Ezt most nem tudták teljesíteni, mert az Európában tomboló tojásprobléma ide is elért. Azt gondoltam, hogy a boltban a tojáspolcok üresen konganak majd, de épp ellenkezőleg. Hiába raktak ki címkéket, hogy biztosítsák az embereket arról, hogy az ott árult termékek ellenőrizve vannak, senki nem mer venni belőle. A párom apukája panaszkodott nekem, hogy ő még soha, de soha nem kívánta ennyire a tojást. Ilyen az, ha tudod, hogy nem szabad :)



A vacsora végéhez közeledve egyszer csak jött egy telefon, hogy a párom unokatestvére kórházba került, vakbélgyulladás gyanújával. 10 perc múlva ismét hívtak bennünket a szülők, hogy azonnal rohanjunk mindannyian a kórházba, mert műteni kell a rokonlányt.

Daejeon legnagyobb kórházában műtötték, mélygarázs, szórakoztató központ, meg miegymás. Ettől függetlenül nem volt olyan modern a hely, de nagyon tisztának éreztem. A folyosókon például pár méterenként volt kihelyezve kézfertőtlenítő egy részletes leírással a használatáról.

A kórházba érve láttuk, hogy körülbelül már húszan ott vannak a templomból. A lány még a műtőben volt, aminek az ajtajára 10 fül tapadt, hogy mindent kihallgassanak. Nem akartam hinni a szememnek és nagyon megnéztem volna belülről, hogy ez mégis hogyan nézett ki, mert tejüvegből volt az ajtó, tehát valamennyire átlátszott..


Én eleve nem értettem, hogy ennyi embernek mi keresnivalója van egy betegnél, főként a műtéte napján, hiszen ilyenkor a szülein kívül nem sok mindenkire lett volna szüksége.

Miután kitolták a műtőből, a beteghordó odaszólt felénk, hogy a szülők mehetnek vele. Erre persze mindannyian megindultunk, mint egy horda és követtük őket. Engem és a páromat leküldtek a szupermarketbe. Nagyon meglepődtem, mert egész kis birodalom volt kiépítve a boltoknak, pékségnek, stb. Minden üzletben árultak ajándékcsomagokat a betegeknek, mi egy ilyen gyönyörű kosárral tértünk vissza:


A kórházi atmoszférát is volt időm egy kicsit megfigyelni. Először is, mindenki egyen pizsamát kap a méretének megfelelően. Másodszorra, itt imádják az infúziót és mindenért képesek rád kötni. Főként fiatalok között láttam sok olyat, akik csak lökdösték maguk előtt az infúziós állványt és közben a folyosón járkálva telefonoztak. Néha az volt az érzésem, hogy itt nem csak betegek vannak, van aki csak egy kis kikapcsolódásra vágyott a befeküdt! :D

Érdekesség, hogy a 4-es szám így leírva nem igazán használható itt, főként nem egy kórházban. Ennek az a háttere, hogy kiejtésben nagyon hasonlít a halál szóra.. Igencsak zavarba jöttem egy pillanatra, amikor kérték, hogy nyomjam meg a négyes gombot a kórház liftjében, de hirtelen nem esett le, hogy miért nem látom. A négyes helyén egész egyszerűen egy F betű volt, mint four. Ez a paranoia...... 


Azóta az unokahúg jobban van már, nemsokára hazamehet a kórházból és a szülei felhívtak bennünket, hogy nagyon örült a kosárnak! :D


2017. augusztus 18., péntek

Esküvői fotózás pt.2


A mai napon megkaptunk egy pár fotót a stúdiótól. Biztosan elfogult vagyok, de nekem nagyon tetszenek. És olyan jó ötletnek tartom, hogy néhány képet szinte azonnal átküldenek, hiszen izgultunk és kíváncsiak voltunk, hogy milyenek lettek. Megkérdezték, hogy a stúdió falára is kirakhatnak-e belőle, cserébe pedig készítenek nekünk egy zenés slideshow-t a legjobb képekből!

Remélem nektek is tetszenek~ ^^










2017. augusztus 16., szerda

Esküvői fotózás



Ma nagyon csodás napunk volt! Bár reggel egy kicsit megviselt, hogy fél7-kor keltünk, mivel még mindig nem sikerült átállnunk az itteni időre, de nagyon vártam, hogy végre elkezdődjön a fotózás.

Egy esküvői szalonban kezdtem a napot, ahol elkészítették a sminkem és a frizurám és kiválaszthattam a ruhám. Olyan jó érzés volt, hogy mindenki sürgött-forgott körülöttem és azon dolgozott, hogy minél szebb legyek a fotókon. Az eső végig szakadt, ezért eléggé el voltunk keseredve.



Miután elkészültem, elindultunk a fotóstúdióba. Két nagyon jó fej koreai fotósunk volt, olyan 35 év körüliek lehettek. Beszéltek egy picit angolul, ami igencsak megkönnyítette a kommunikációt. Egy órát voltunk beltéren, utána pedig nekiindultunk a szabadtéri fotózásnak. Amikor kiléptem a stúdióból nem akartam hinni a szememnek. Elállt az eső és kisütött a nap! Egy tóhoz mentünk, ami elég népszerű fotóhelyszín a környéken. Már majdnem odaértünk, amikor ismét rákezdett, ráadásul olyan hevesen, hogy azt gondoltuk soha nem fog elállni. Már 15 perce álltunk az esernyő alatt, amikor is, mintha elzárták volna a csapot, elállt az eső és ismét kisütött a nap. Olyan szerencsénk volt, hogy ezután órákig nem kezdett rá ismét, ezért el tudták készíteni a megálmodott fotókat.


A párom anyukája és unokahuga volt a segítségünk a mai napon, egy pár fotót szeretnék nektek megmutatni, amiket ők készítettek. Már alig várom, hogy a fotósok által készített képeket is megkapjuk, akkor majd feltétlenül töltök fel nektek még többet! :)




A tradicionális koreai Hanbokban is készítettek képeket. Ne higgyétek, hogy egyszerű dolgunk volt! A palota, ahol fotóztak bennünket egy hegyoldalban volt, így hegyet is másztunk, sőt még egy fára is fel kellett másszak...:)

Köszönöm, hogy velem tartottatok! Szép napot~!

2017. augusztus 15., kedd

Ünnepnap | Családi kiruccanás


A mai napon Korea visszafoglalását ünnepeltük, ugyanis 1945-ben ezen a napon ért véget a Japán és Korea között húzódó háború.

Egy pár napja, amikor az utcán sétáltunk észrevettem, hogy mindenfelé kitűzték a Taegukgi-t, vagyis Dél-Korea zászlaját, oszloponként rögtön legalább kettőt :) A házakra ugyan nem kötelező kitenni, de ajánlott. Ettől függetlenül a mai nap nem volt munkaszüneti nap is egyben, bár ezen már meg sem lepődöm, miután a két legnagyobb koreai ünnep (Hálaadás és Újév) alatt is minden nyitva van manapság.


Az aktuális miniszterelnök ilyenkor mindig beszédet mond, amit hatalmas óvintézkedésekkel szerveznek meg. Nyilván szükség lenne erre mindenképp, hiszen ő az ország vezetője, de egy sajnálatos múltbéli eset miatt még érzékenyebb ez a téma. Jó pár évvel ezelőtt egy északi férfi merényletet próbált meg elkövetni az akkori államfő ellen. Nem járt sikerrel, azonban az elnök felesége és egy középiskolás diák meghaltak, tehát emiatt extra készültség van ilyenkor. Egyébként ezt az ünnepet északon és délen egyaránt tartják.

Mivel a párom családja kivételesen nem dolgozott, így ellátogattunk a sógornőmékhez vidékre. A párom apukájának két testvére is jött velünk a férjeikkel együtt, így végül tízen mentünk. Egyébként is nehéz ennyi ember utazását összehangolni, nemhogy ha koreaiakról van szó! :) A következő volt a képlet. Belőttük, hogy 10-kor nekiindulunk. Ebből lett 11. Az út a kis városkába egy órát vesz igénybe, de mi ezt három óra alatt tettük meg. Megálltunk mosdószünetre, utána húsz perccel később megálltunk enni, aztán kiderült, hogy pont útközbe esik egy nagy outlet, ezért ott is megálltunk, hogy vásároljunk. És komolyan fájt a fejem, mire megérkeztünk, mert mintha gyerekekkel lettem volna körülvéve, akik próbálják túlharsogni egymást!!! :D Ettől függetlenül persze nagyon jól éreztem magam és örültem, hogy egy kicsit ki tudtunk mozdulni együtt.

Az outletben lévő boltok ilyen tradicionális tetővel voltak befedve.

Este a párom anyukája tanított főzni. Az úgynevezett doenjang jjigae-t készítettük el, amit első nap is csinált nekünk. Főztem én már ilyen levest otthon, de mikor először kóstoltuk Anyuka receptjét szájtátva néztük egymást a párommal, hogy mi mégis mit főztünk eddig? Még csak nem is hasonlított az íze. Úgyhogy megkaptam a titkos receptet és most élesben is kipróbálhattam. Olyan aranyosak voltak, mert mindenki ájuldozott, hogy milyen finomat készítettem, pedig nyilván mindent csak követtem, amit Anyuka utasításba adott! :)


Most már ideje aludnunk, mivel egy pár óra múlva kelni kell és megyünk a fodrászhoz és a sminkeshez. Ez körülbelül két órát vesz majd igénybe, ezután pedig irány a fotózás!!! Én már nagyon izgatott vagyok! :)


2017. augusztus 14., hétfő

Vasárnap


A vasárnap nagyon sok családnak a templomozás napja itt Koreában. Amikor huzamosabb ideig kint voltam pár éve, írtam már erről. Itt ez egy egész napos program, nem csak az imádkozásról szól, hanem a közös élményekről, evésről, játékról. A nap végén pedig a hívek takarítják ki a templomot maguk után.

Nekünk most csak az első felvonáson kellett részt vennünk, ami egyórás. Nagyon megilletődtünk, mert a pap egyszer csak a párom és az én nevemet emlegette. Fel kellett állnunk és mélyen hajolgatni a híveknek. Bár fogalmam sem volt, hogy miről van szó pontosan, csináltam, amit a párom is. Miután leültünk mondta, hogy a mise végén mindenki odajön majd hozzánk gratulálni a közelgő házasságkötésünk alkalmából.


A mise alatt megállapítottam, hogy milyen furán nevelik itt a gyerekeket. Hat-nyolc éves csemeték ültek közvetlenül előttünk, és nagyon rosszak voltak. Aztán körbe néztem és láttam, hogy tulajdonképpen minden gyerkőc tekereg a padokban és mindegyik kezében volt valami rágcsálnivaló, vagy csoki. Ezzel próbálják őket hallgatásra bírni. Én, amikor ennyi idős voltam szintén jártam templomba, de elképzelhetetlen volt, hogy hangoskodjunk, vagy, hogy elkezdjünk enni az Istentisztelet közben. Itt valahogy nem szólnak rá a gyerekekre, azt csinálnak, amit csak akarnak. A párom nővérével is beszélgettünk erről és azt mondta, hogy ez azért van így, mert a középiskola nagyon kemény megpróbáltatás a diákoknak. A szülők azt akarják, hogy fiatalabb korban a gyerekek minél szabadabbak legyenek, hogy később könnyebb legyen elviselni az extrém szigort, ami éri majd őket. Hát nem tudom...

A templom után elmentünk egy hatalmas, 10 emeletes bevásárlóközpontba. A parkoló részen készítettem egy fotót. Helyspórolási szándékkal a parkolókhoz beépítettek emelőket, így először arra lehet ráállni. Ezt felhúzzák, és alá is be tud állni még egy autó. Azt nem értettem csupán, hogy, ha az emelvényen lévők ki akarnak állni, akkor a lenti gazdáját felhívják, hogy álljon el? :D Kiderült, hogy a lent lévő kocsik fém lapátokra állnak rá, ami sínen van, így, ha fentről le akarnak jönni, akkor az alatta lévő kocsit arrébb tolják és a felsőt leengedik... :D


Tegnap nagyon finomakat ettünk. Viszont, ahogy ígértük a szülőknek, mindennap lejárunk az edzőterembe, hogy tartsuk a formánkat az esküvőre! :) A futás lett a kedvenc elfoglaltságom, ugyanis minden futógépnél van egy kis TV, amihez az ember a saját füldugóját csatlakoztathatja, így kevésbé unalmas!


Finomságok:

Yangnyeom (édes szósz) és ganjang (szójaszósz) csirke

Galbi

Tegnap éjszaka elkezdett szakadni az eső és azóta sem akarja abbahagyni. Nagyon remélem, hogy szerdán eláll, hiszen ekkor lesz az esküvői fotózásunk és nem csak stúdióban, de a szabadban is terveztünk fotózkodni. Szurkoljatok~~~!

2017. augusztus 13., vasárnap

Hanbok, a hagyományos koreai öltözék


A hanbok a tradicionális koreai öltözék neve. Viselését először a három koreai királyság idejében jegyezték fel. Az évek alatt sok változáson esett át, de alap esetben a nőké egy kabátkából és szoknyából, a férfiaké pedig szintén egy kabátból és nadrágból áll. A párommal úgy döntöttünk, hogy a szeptemberi esküvőnkön magyaros menyecske ruha helyett hanbokba fogok átöltözni, ezért tegnap felkerestünk egy hanbokot értékesítő boltot. Ráadásul sikerült elintézni, hogy legyen itt Koreában esküvői fotózásunk, ezért erre az alkalomra meg bérelnünk kell.

Miután betértünk a boltba, a párom anyukáját ismerősként fogadták az eladó hölgyek. Kiderült, hogy az egész családnak innen van a hanbokja, így már régebb óta ismerik egymást. Manapság már nem szokás a hétköznapokon a népviseletet hordani, azonban ünnepnapokon, esküvőkön (a tradicionális fajtán persze) és temetéseken még a mai napig ez az elvárt öltözet, így mindenkinek lapul legalább egy a szekrényében.



A hölgyek először elmagyarázták nekem, hogy miből is áll össze egy hanbok, majd kértek, hogy a magyarországi esküvőre szánt darab színeit magamnak állítsam össze. Odavezettek egy fal elé, ami tele volt gyönyörűbbnél gyönyörűbb anyagokkal. Nem volt könnyű dolgom, hiszen rengeteg szín tetszett. Szerencsére volt már elképzelésem, hogy milyet szeretnék, ezért ez alapján választottam ki a színeket.


Emellett döntöttem, egy átmenetes kék anyagot kértem a szoknyához, tört fehér anyagot kézzel varrt mintával a felsőhöz és krém színűt a masnihoz.

Ahogy említettem bérelni is fogunk magunknak hanbokot az itteni fotózáshoz. Kétfélét kellett választanunk, az egyik a hétköznapibb fajta, ez az, aminek rövidebb a kabátkája. A hosszabb kabátkás pedig a mai esküvőkön használatos darab.



Imádom azt a kalapot hozzá :D

A kiválasztás végén pontosan levették a méreteimet, hogy a saját hanbokomat el tudják készíteni. Megmondom őszintén, hogy nagyon kíváncsi vagyok a végeredményre, de sajnos amíg itt vagyunk nem tudják elkészíteni, így majd a párom szülei hozzák utánunk, amikor jönnek az esküvőre.

A boltban egyébként mindenféle terméket árultak, ami egy esküvőhöz kell. Találtunk esküvői mandarinréce párt is, de mi színesebbet szerettünk volna venni, mint ami a hölgyeknél volt. Viszont tudnak nekünk szerezni, így a szülők majd azt is magukkal hozzák! :)


2017. augusztus 12., szombat

Utazás | Megérkeztünk


Biztosan mindenkinek van olyan ismerőse, aki mindent az utolsó pillanatra hagy. Most én is így jártam a pakolással. Hétfőn már felötlött bennem a gondolat, hogy neki kellene kezdeni, de túl korainak tűnt. Kedden is erre a megállapításra jutottam. Szerdán már tényleg ideje lett volna belekezdenem, de akkor meg időm nem volt. Szóval az egyetlen szerencsém, hogy a járatunk csak csütörtök délután indult, mert a reptérre indulás előtt 10 perccel húztam be a bőröndöm cipzárját.

Beszállásra várva. Állandó utazótársunk már készen áll :)

A repülőgépre sikeresen felszálltam, viszont mintha még az ég is velem akart volna kitolni. Olyan turbulenciába kerültünk, hogy a személyzetnek is le kellett ülnie, az utasok pedig sikongattak. Olvastam tippeket az utazás előtt, amivel le lehet győzni a repülőn való félelmet. Üzenem az ötletadónak, hogy nem jött be.

A nagygépes út Amszterdam és Szöul között időjárás szempontjából nyugodtabban telt, de egy ekkora gépet egyébként sem tud annyira megrángatni a szél.


A koreai menü a gépen.

Ha Koreába jöttök, lelkileg készüljetek fel a repülőn utazó közönségre. A koreaiakra nagyon jellemző, hogy azt gondolják "fizettem, minden jár". Például egy bácsi az előttünk lévő sorban konkrétan csettintett az utaskísérőnek, hogy vigye el a tálcáját étkezés után. A hölgy mondta, hogy mindjárt jönnek a kocsival összeszedni. De ez a bácsinak nem felet meg. Előle most azonnal kellett elvinni a tálcát.
Aztán én is pórul jártam. A közvetlen előttem lévő utas szívbaj nélkül az arcomba tolta az ülését. Gondoltam nem gond, majd én is hátradöntöm egy kicsit, de van bennem annyi illendőség, hogy megkérdezem a mögöttem lévőt. Erre mit gondoltok mi volt a válasz? Neki kell a hely, legyek szíves nem hátradönteni az ülésem. És a sztori nem ér ott véget, hogy 90 fokos szögben kellett végigülnöm a tíz órás utat. A gépen lévő szórakoztató rendszer füldugó bemenete rossz volt volt a helyemnél, így még filmezni sem tudtam. De legalább turbulencia nem volt.

A reptéren már nagyon várják a 2018-as téli olimpiát. Ezek lesznek a kabalafigurák.

Daejeon-ba busszal jöttünk a reptérről, két és fél óra ide az út. Az itteni megállóban már a párom apukája várt bennünket. Nagyon örültünk egymásnak, hiszen én már több, mint egy éve nem láttam a szülőket.

Anyuka finom galbit készített nekünk vacsorára és doenjang jjigae is volt. Miután ettünk, én lefürödtem és kidőltem. A párom szülei még el akartak menni velünk egy kávézóba, de tudtam ha nekiindulunk nagyon későn érnénk haza. Így 23 óra körül már aludtam. Két óránként felkeltem ugyan, de mindig vissza tudtam aludni.


Reggel fél8-kor keltünk. A páromnak csak lustálkodni volt kedve egész délelőtt, én viszont tornáztam egy kicsit, lefürödtem és megreggeliztem. A szülők vettek nekem gabonapelyhet, de én a koreai reggeli mellett döntöttem. Rizs, leves, kimcsi és algalapok volt a menü.

Később beregisztráltunk a házban lévő edzőterembe, úgyhogy mindennap le fogunk menni reggelente. Levették az ujjlenyomatunkat és ezt leolvasva engednek be minket a terembe.

A mai napon még egy Hanbok boltba is ellátogattunk. Erről a következő bejegyzésben olvashattok majd! :) Tartsatok velem!