2017. október 8., vasárnap

Hálaadás Koreában | Baráti vacsora


Koreában két nagyobb ünnep van, amikor a családoknak végre van ideje egy kicsit egymással törődni és kikacsolódni, az Újév (Seollal) és a Hálaadás (Chuseok). Utóbbi éppen most volt aktuális, rendhagyó módon ez alkalommal tíz nap szabadságot kaptak az emberek. Nekem elég fárasztónak tűnik ez az ünnep, mivel a férjem szülei állandóan küldték a képeket a folyamatos sütésről-főzésről, de ők ezt nem egy kötelességként élik meg, hanem lehetőségként, hogy végre van idejük egy jót beszélgetni egymással a sok tennivaló közepette.

Mivel még nem élünk kint, ezért nem készültünk különösebben, de szombaton azzal a koreai-magyar párral vacsoráztunk, akiknek az esküvőjéről nemrég írtam. Sőt egy koreai ismerősük is átjött hozzájuk, ezért végül öten voltunk.

Reggel a Rózsadomb Centerben lévő Koreai-Japán élelmiszerboltban kezdtük a napot, mert mi is vittünk hozzávalókat. Általában itt szoktunk vásárolni, szerintem ők rendelkeznek a legnagyobb és legváltozatosabb árukészlettel.



Kimcsi minden mennyiségben

Ami mindig kerül a kosarunkba, az néhány csomag ramyeon, kimcsi és rákszirom. És persze meg kell említenem az én szezonális kedvencemet, a Melona nevű jégkrémet. Hát már ezért megéri ide betérni! :D Az eredeti íz a legjobb, ami ugye sárgadinnyés, de lehet kapni epres és barackos kiadást is.

Úgy tűnik, hogy én kaparintottam meg az utolsó darabot idén kkk


A megbeszélt menü Doenjang jjigae (dendzsáng ccsige/szójabab leves), Kimbap és Tteokbokki volt. A leveshez az Anyósom bevált receptjét használtuk, és az általa készített szójabab krémet. Mindenkinek nagyon ízlett. A Tteokbokkit én készítettem el, nagyon boldog voltam, hogy valamivel én is ki tudtam venni a részem a közös főzésből.


Mivel nagyon jól sikerült az este, ezért eldöntöttük, hogy havonta egyszer tartunk majd egy ilyen baráti főzőcskézős összejövetelt. Már nagyon várom, hogy a mi közös lakásunkba is át tudjuk őket hívni, de erről majd egy kicsit később írok nektek. Ha minden jól megy, akkor végre hamarosan összeköltözünk. Folytatás hamarosan~~~!!


Még több képért kövessetek Instagramon: @jangcsilla

2017. szeptember 22., péntek

Wedding highlights | Esküvői kisfilm ❤️


Ma már elérhető az esküvői kisfilmünk is, remélem, hogy nektek is annyira fog tetszeni, mint nekünk. Be sem merem vallani, hogy hányszor néztem meg, mióta megkaptuk! :D A legszebb és a legviccesebb pillanatok 4 percben.

Esküvői kisfilm (<-- ide kattintsatok :)




2017. szeptember 21., csütörtök

A mi nagy napunk | Magyar-koreai esküvő


Nem felejtettem el, hogy ígértem egy újabb bejegyzést, ha már túl leszünk az esküvőn. Gondoltam, hogy megvárom, amíg képeket is tudok veletek megosztani, úgy egy kicsit látványosabb. Holnap kapjuk meg az esküvői videót, úgyhogy azt is feltétlenül belinkelem majd nektek.

Szóóóval, az esküvőnk napja szeptember 2-án volt.

Először nagyon izgultunk az időjárás miatt, ugyanis mindenhol azt mondták, esni fog aznap. Gondolhatjátok, hogy ez minden menyasszony rémálma, főként mivel a szertartást és a fotózás egy részét kintre terveztük. Azt nem bántuk, hogy nincs már nagy meleg, de azért esőre sem vágytunk. Végül nagyon nagy szerencsénk volt ismét! :) Reggel szakadt az eső, napközben viszont kisütött nekünk a nap, így minden mehetett az eredeti forgatókönyv szerint. Csak este kezdett rá ismét, az pedig minket már nem nagyon zavart a buli alatt.

Reggel lefutottam az ilyenkor szokásos köröket a fodrásznál és a sminkesnél. Utána indultunk is az esküvői helyszínre, Gödöllőre. A legjobb barátnőm segített felöltözni és rohantunk a Grassalkovich Kastélyba, ugyanis itt volt a kreatív fotózásunk. A képek beszéljenek helyettem! :)




Anyukám kötötte ezt a gyönyörű menyasszonyi csokrot nekem!







A fotózás után visszatértünk az esküvő helyszínére és elkezdődött a vendégvárás. Mindenféle szolgáltatót fogadtunk, hogy az egész nap flottul menjen. A helyszín részéről egy kérés volt csupán, hogy a ceremónia előtt a vendégek ne mászkáljanak be a vacsora helyszínére. Ezt természetesen a koreaiak nem bírták ki, folyton beszöktek, mert meg akarták lesni a menyasszonyt :D

A szertartás délután 5 órakor kezdődött. Mivel a meghívóra cselesen azt írtuk, hogy a vendégek már egy órával előbb is érkezhetnek, így mindenki odaért időben, aki el akart jönni. Egy, két ember volt, akire eredetileg nem számítottunk, de mivel akadt olyan, aki nem jött el, így a végén kiegyenlítődött a létszám.

Nos, a szertartásba csúsztak bakik. A férjem például annyira zavarban volt, hogy a megbeszélt laza besétálás helyett konkrétan beszaladt :D A násznép mondjuk jót nevetett, de a ceremóniamesterünk rám szólt, hogy én nehogy kövessem a példáját. A bevonulás után láttam, hogy a párom rossz oldalra ült, ezt úgy korrigáltam, hogy az aláírásnál az én tanúm elé ültem vissza.

A következő baki az volt, hogy a jegygyűrűt nem tudtam felhúzni az ujjára rendesen, mivel az izgalomtól feldagadt az ujja. És végül a homokceremónia közben túlöntöttük a homokot a közös üvegben, így a tölcsérben maradt pluszt oda kellett adnunk az egyik vendégnek, aki a hátralévő 10 percben azt szorongatta :D A ceremóniát egyébként magyar és koreai nyelven csináltuk végig, sok koreai vendég utána odajött hozzánk és mondták, hogy ez nagyon jó ötlet volt.



Homokceremónia

A férjem szülei

Az én családom

A ceremónia után kezdődött a vacsora. A mi asztalunkhoz mindent kiszervíroztak, a vendégek pedig svédasztalról válogathattak.

A vacsora helyszíne (Villa Grande, Gödöllő)

Miután végeztünk, jött az izgalom, hiszen arra számítottunk, hogy a koreaiak nagy része ezután a pont után távozik. De nem mentek el!! A tortavágás következett. A férjem meg volt győződve arról, hogy az ő nációja béliek nem fognak belőle fogyasztani. Hát, had ne mondjam, hogy ők rohantak először hozzánk, volt, aki többféle ízt is ki akart próbálni, ezért rögtön két szelettel vitt magának. :)

Valahogy mi is meg szerettük volna ajándékozni a násznépet, ezért kitaláltuk, hogy lesz tombola. Férfi és női ajándékokkal is készültünk, ezért külön húztuk ki a neveket. A koreaiak nagyon szeretik az efféle játékokat, nem is az ajándék értéke a lényeg, hanem az ezzel járó izgalom, hogy vajon kihúzzák-e az ő nevét is. Nagy nevetések közepette kiosztottuk a meglepetéseket, majd jött az első közös táncunk. Sajnos nem tudtunk rá készülni, mert a férjem folyton elfoglalt, úgyhogy nem volt előre eltervezett koreográfia, azonban a násznép elégedettnek tűnt és nagyon nagy tapsot kaptunk :D

Ezután jött a közös buli. A hangulatot egy DJ biztosította, és a legnagyobb megdöbbenéssel nyugtáztuk, hogy a koreai vendégek még mindig velünk vannak. Sokan feljöttek a táncparkettre, hogy megpörgessenek, így egy kicsit szinte mindenkivel volt alkalmam táncolni. Koreai slágerek is felcsendültek és a lemezlovasunk persze a Gangnam Style-t sem hagyhatta ki! :)

Az előző posztok egyikében írtam nektek arról, hogy a szokásos magyaros menyecske ruha helyett én a koreai tradicionális hanbokba fogok átöltözni. A férjem szülei hozták el nekem az elkészült ruhát. Megmondom őszintén, hogy nagyon tetszett a végeredmény. Kicsit zavarban voltam, amikor nekem kellett eldönteni, hogy mely anyagokból készüljön, de én maximálisan elégedett vagyok a választásommal! :)

Amikor még csak anyagot válogattam:


A végeredmény:


Azt a színes díszt a hanbok boltban dolgozó két hölgytől kaptam, ugyanis ők hiányolták egy kicsit a harsány, feltűnő színeket a ruhámból :D

Összességében minden a legjobban alakult, mi is és a visszajelzések alapján a vendégeink is nagyon jól érezték magukat a nagy napon.


Most pedig jönnek az unalmas hétköznapok... Nem, igazából nem is! :) Én most egyetemre járok majd, úgyhogy a tanulásé lesz a főszerep, viszont jövő augusztusban ismét összeházasodunk kint Koreában. Mivel sokan nem tudtak ide utazni az esküvőre, úgy gondoltuk, hogy ez a legjobb megoldás. Az ezzel kapcsolatos dolgok nagy részét a férjem szülei intézik majd, de lesz, amiről nekünk kell döntenünk. Kint lesz egy nyugati típusú és egy kisebb tradicionális koreai esküvő is. A terv szerint anyukám és a legjobb barátnőm kísérnek majd el a hosszú útra. Már alig várom! :)

További képekért kövessetek Instagramon: @jangcsilla


2017. augusztus 19., szombat

Time to say good bye


Eljött ismét a búcsú ideje, már a buszon zötykölődünk Incheon fele, de nem szomorkodunk, hiszen pár nap múlva a párom szülei és a nagynéniék jönnek Magyarországra. Szomorú csak azért vagyok, mert a nővér  nem tud eljönni az esküvőre, ezért csak sokára találkozunk ismét. A kisfia  csupán az utolsó napra barátkozott meg velem igazán. Viszont tegnap este adott nekem puszit, és mutatta, hogy vegyem fel az ölembe, úgyhogy jól sikerült a búcsú! :) Sőt egy hét alatt megtanítottam pacsit adni, és mikor mondtam neki, hogy high five, már nyújtotta a kezét felém! :D

Tegnap ebédre yukgaejang levest ettünk, ez azért számít különlegesnek a családban, mert elméletileg a gulyáslevesre hasonlít. Nem akartam mondani, hogy szerintem nem igazán, de mindentől függetlenül tényleg nagyon ízletes volt.



Délután felkerestünk egy szemüvegboltot, mert a párom új lencsét szeretett volna csináltatni. Mondtam neki, hogy nem kellett volna az utolsó pillanatra hagyni, mert nem fog elkészülni. Csak nevetett. Tudjátok, hogy mennyi idő volt, mire megcsinálták? 15 perc. Mialatt várakoztunk az én szememet is megnézettük, mert érzem, hogy egy kicsit romlott. Több ideig vizsgálgattak, mint amennyi az új lencséknek kellett. Nem csak a hagyományos számokat mutogatta végig az optikus, hanem többféle géppel is bemérte a szemem, így nagyon pontos képet kaptunk az állapotáról. Azt ajánlották, hogy csináltassunk egy szemüveget nekem is. Így hát ezer keret közül próbáltam kiválasztani azt a darabot, ami a legkevésbé áll rosszul, majd az én szemüvegemnek is kellett újabb 15 perc, hogy elkészüljön. :)

A hazafelé vezető úton láttunk a fákon kabócákat és sikerült is megörökítenem egyet! Sőt még egy imádkozó sáska is elkezdett pózolni nekem! :D



Ezzel a szerencsehozó cicával búcsúzom most tőletek is egy darabig. Az esküvő után biztosan fogok még bejegyzést írni, utána pedig a következő utazásnál találkozunk ismét. Remélem, hogy tetszettek az írásaim, köszönöm, hogy ilyen rengetegen velem tartottatok!

Még több fotóért kövessetek Instagramon: @jangcsilla

Baráti találkozó | Kórház


Van egy kedves ismerősöm itt Daejeon-ban, akivel szoktam találkozni, ha van rá lehetőség a kiutazások során. Idén nyáron ünnepeltük barátságunk 5. évfordulóját, akkor ismerkedtünk meg, amikor 2012-ben hat hetet kint töltöttem Koreában. Már nagyon régóta vártuk ezt a találkozót, mert ő is egy világjáró és volt olyan, hogy épp külföldön tartózkodott, amikor én itt.


Egy szuper kis étterembe ültünk be, ahol eredetileg minden ételhez adnak egy tükörtojást is. Ezt most nem tudták teljesíteni, mert az Európában tomboló tojásprobléma ide is elért. Azt gondoltam, hogy a boltban a tojáspolcok üresen konganak majd, de épp ellenkezőleg. Hiába raktak ki címkéket, hogy biztosítsák az embereket arról, hogy az ott árult termékek ellenőrizve vannak, senki nem mer venni belőle. A párom apukája panaszkodott nekem, hogy ő még soha, de soha nem kívánta ennyire a tojást. Ilyen az, ha tudod, hogy nem szabad :)



A vacsora végéhez közeledve egyszer csak jött egy telefon, hogy a párom unokatestvére kórházba került, vakbélgyulladás gyanújával. 10 perc múlva ismét hívtak bennünket a szülők, hogy azonnal rohanjunk mindannyian a kórházba, mert műteni kell a rokonlányt.

Daejeon legnagyobb kórházában műtötték, mélygarázs, szórakoztató központ, meg miegymás. Ettől függetlenül nem volt olyan modern a hely, de nagyon tisztának éreztem. A folyosókon például pár méterenként volt kihelyezve kézfertőtlenítő egy részletes leírással a használatáról.

A kórházba érve láttuk, hogy körülbelül már húszan ott vannak a templomból. A lány még a műtőben volt, aminek az ajtajára 10 fül tapadt, hogy mindent kihallgassanak. Nem akartam hinni a szememnek és nagyon megnéztem volna belülről, hogy ez mégis hogyan nézett ki, mert tejüvegből volt az ajtó, tehát valamennyire átlátszott..


Én eleve nem értettem, hogy ennyi embernek mi keresnivalója van egy betegnél, főként a műtéte napján, hiszen ilyenkor a szülein kívül nem sok mindenkire lett volna szüksége.

Miután kitolták a műtőből, a beteghordó odaszólt felénk, hogy a szülők mehetnek vele. Erre persze mindannyian megindultunk, mint egy horda és követtük őket. Engem és a páromat leküldtek a szupermarketbe. Nagyon meglepődtem, mert egész kis birodalom volt kiépítve a boltoknak, pékségnek, stb. Minden üzletben árultak ajándékcsomagokat a betegeknek, mi egy ilyen gyönyörű kosárral tértünk vissza:


A kórházi atmoszférát is volt időm egy kicsit megfigyelni. Először is, mindenki egyen pizsamát kap a méretének megfelelően. Másodszorra, itt imádják az infúziót és mindenért képesek rád kötni. Főként fiatalok között láttam sok olyat, akik csak lökdösték maguk előtt az infúziós állványt és közben a folyosón járkálva telefonoztak. Néha az volt az érzésem, hogy itt nem csak betegek vannak, van aki csak egy kis kikapcsolódásra vágyott a befeküdt! :D

Érdekesség, hogy a 4-es szám így leírva nem igazán használható itt, főként nem egy kórházban. Ennek az a háttere, hogy kiejtésben nagyon hasonlít a halál szóra.. Igencsak zavarba jöttem egy pillanatra, amikor kérték, hogy nyomjam meg a négyes gombot a kórház liftjében, de hirtelen nem esett le, hogy miért nem látom. A négyes helyén egész egyszerűen egy F betű volt, mint four. Ez a paranoia...... 


Azóta az unokahúg jobban van már, nemsokára hazamehet a kórházból és a szülei felhívtak bennünket, hogy nagyon örült a kosárnak! :D


2017. augusztus 18., péntek

Esküvői fotózás pt.2


A mai napon megkaptunk egy pár fotót a stúdiótól. Biztosan elfogult vagyok, de nekem nagyon tetszenek. És olyan jó ötletnek tartom, hogy néhány képet szinte azonnal átküldenek, hiszen izgultunk és kíváncsiak voltunk, hogy milyenek lettek. Megkérdezték, hogy a stúdió falára is kirakhatnak-e belőle, cserébe pedig készítenek nekünk egy zenés slideshow-t a legjobb képekből!

Remélem nektek is tetszenek~ ^^










2017. augusztus 16., szerda

Esküvői fotózás



Ma nagyon csodás napunk volt! Bár reggel egy kicsit megviselt, hogy fél7-kor keltünk, mivel még mindig nem sikerült átállnunk az itteni időre, de nagyon vártam, hogy végre elkezdődjön a fotózás.

Egy esküvői szalonban kezdtem a napot, ahol elkészítették a sminkem és a frizurám és kiválaszthattam a ruhám. Olyan jó érzés volt, hogy mindenki sürgött-forgott körülöttem és azon dolgozott, hogy minél szebb legyek a fotókon. Az eső végig szakadt, ezért eléggé el voltunk keseredve.



Miután elkészültem, elindultunk a fotóstúdióba. Két nagyon jó fej koreai fotósunk volt, olyan 35 év körüliek lehettek. Beszéltek egy picit angolul, ami igencsak megkönnyítette a kommunikációt. Egy órát voltunk beltéren, utána pedig nekiindultunk a szabadtéri fotózásnak. Amikor kiléptem a stúdióból nem akartam hinni a szememnek. Elállt az eső és kisütött a nap! Egy tóhoz mentünk, ami elég népszerű fotóhelyszín a környéken. Már majdnem odaértünk, amikor ismét rákezdett, ráadásul olyan hevesen, hogy azt gondoltuk soha nem fog elállni. Már 15 perce álltunk az esernyő alatt, amikor is, mintha elzárták volna a csapot, elállt az eső és ismét kisütött a nap. Olyan szerencsénk volt, hogy ezután órákig nem kezdett rá ismét, ezért el tudták készíteni a megálmodott fotókat.


A párom anyukája és unokahuga volt a segítségünk a mai napon, egy pár fotót szeretnék nektek megmutatni, amiket ők készítettek. Már alig várom, hogy a fotósok által készített képeket is megkapjuk, akkor majd feltétlenül töltök fel nektek még többet! :)




A tradicionális koreai Hanbokban is készítettek képeket. Ne higgyétek, hogy egyszerű dolgunk volt! A palota, ahol fotóztak bennünket egy hegyoldalban volt, így hegyet is másztunk, sőt még egy fára is fel kellett másszak...:)

Köszönöm, hogy velem tartottatok! Szép napot~!