2017. augusztus 19., szombat

Baráti találkozó | Kórház


Van egy kedves ismerősöm itt Daejeon-ban, akivel szoktam találkozni, ha van rá lehetőség a kiutazások során. Idén nyáron ünnepeltük barátságunk 5. évfordulóját, akkor ismerkedtünk meg, amikor 2012-ben hat hetet kint töltöttem Koreában. Már nagyon régóta vártuk ezt a találkozót, mert ő is egy világjáró és volt olyan, hogy épp külföldön tartózkodott, amikor én itt.


Egy szuper kis étterembe ültünk be, ahol eredetileg minden ételhez adnak egy tükörtojást is. Ezt most nem tudták teljesíteni, mert az Európában tomboló tojásprobléma ide is elért. Azt gondoltam, hogy a boltban a tojáspolcok üresen konganak majd, de épp ellenkezőleg. Hiába raktak ki címkéket, hogy biztosítsák az embereket arról, hogy az ott árult termékek ellenőrizve vannak, senki nem mer venni belőle. A párom apukája panaszkodott nekem, hogy ő még soha, de soha nem kívánta ennyire a tojást. Ilyen az, ha tudod, hogy nem szabad :)



A vacsora végéhez közeledve egyszer csak jött egy telefon, hogy a párom unokatestvére kórházba került, vakbélgyulladás gyanújával. 10 perc múlva ismét hívtak bennünket a szülők, hogy azonnal rohanjunk mindannyian a kórházba, mert műteni kell a rokonlányt.

Daejeon legnagyobb kórházában műtötték, mélygarázs, szórakoztató központ, meg miegymás. Ettől függetlenül nem volt olyan modern a hely, de nagyon tisztának éreztem. A folyosókon például pár méterenként volt kihelyezve kézfertőtlenítő egy részletes leírással a használatáról.

A kórházba érve láttuk, hogy körülbelül már húszan ott vannak a templomból. A lány még a műtőben volt, aminek az ajtajára 10 fül tapadt, hogy mindent kihallgassanak. Nem akartam hinni a szememnek és nagyon megnéztem volna belülről, hogy ez mégis hogyan nézett ki, mert tejüvegből volt az ajtó, tehát valamennyire átlátszott..


Én eleve nem értettem, hogy ennyi embernek mi keresnivalója van egy betegnél, főként a műtéte napján, hiszen ilyenkor a szülein kívül nem sok mindenkire lett volna szüksége.

Miután kitolták a műtőből, a beteghordó odaszólt felénk, hogy a szülők mehetnek vele. Erre persze mindannyian megindultunk, mint egy horda és követtük őket. Engem és a páromat leküldtek a szupermarketbe. Nagyon meglepődtem, mert egész kis birodalom volt kiépítve a boltoknak, pékségnek, stb. Minden üzletben árultak ajándékcsomagokat a betegeknek, mi egy ilyen gyönyörű kosárral tértünk vissza:


A kórházi atmoszférát is volt időm egy kicsit megfigyelni. Először is, mindenki egyen pizsamát kap a méretének megfelelően. Másodszorra, itt imádják az infúziót és mindenért képesek rád kötni. Főként fiatalok között láttam sok olyat, akik csak lökdösték maguk előtt az infúziós állványt és közben a folyosón járkálva telefonoztak. Néha az volt az érzésem, hogy itt nem csak betegek vannak, van aki csak egy kis kikapcsolódásra vágyott a befeküdt! :D

Érdekesség, hogy a 4-es szám így leírva nem igazán használható itt, főként nem egy kórházban. Ennek az a háttere, hogy kiejtésben nagyon hasonlít a halál szóra.. Igencsak zavarba jöttem egy pillanatra, amikor kérték, hogy nyomjam meg a négyes gombot a kórház liftjében, de hirtelen nem esett le, hogy miért nem látom. A négyes helyén egész egyszerűen egy F betű volt, mint four. Ez a paranoia...... 


Azóta az unokahúg jobban van már, nemsokára hazamehet a kórházból és a szülei felhívtak bennünket, hogy nagyon örült a kosárnak! :D


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése