2017. október 8., vasárnap

Hálaadás Koreában | Baráti vacsora


Koreában két nagyobb ünnep van, amikor a családoknak végre van ideje egy kicsit egymással törődni és kikacsolódni, az Újév (Seollal) és a Hálaadás (Chuseok). Utóbbi éppen most volt aktuális, rendhagyó módon ez alkalommal tíz nap szabadságot kaptak az emberek. Nekem elég fárasztónak tűnik ez az ünnep, mivel a férjem szülei állandóan küldték a képeket a folyamatos sütésről-főzésről, de ők ezt nem egy kötelességként élik meg, hanem lehetőségként, hogy végre van idejük egy jót beszélgetni egymással a sok tennivaló közepette.

Mivel még nem élünk kint, ezért nem készültünk különösebben, de szombaton azzal a koreai-magyar párral vacsoráztunk, akiknek az esküvőjéről nemrég írtam. Sőt egy koreai ismerősük is átjött hozzájuk, ezért végül öten voltunk.

Reggel a Rózsadomb Centerben lévő Koreai-Japán élelmiszerboltban kezdtük a napot, mert mi is vittünk hozzávalókat. Általában itt szoktunk vásárolni, szerintem ők rendelkeznek a legnagyobb és legváltozatosabb árukészlettel.



Kimcsi minden mennyiségben

Ami mindig kerül a kosarunkba, az néhány csomag ramyeon, kimcsi és rákszirom. És persze meg kell említenem az én szezonális kedvencemet, a Melona nevű jégkrémet. Hát már ezért megéri ide betérni! :D Az eredeti íz a legjobb, ami ugye sárgadinnyés, de lehet kapni epres és barackos kiadást is.

Úgy tűnik, hogy én kaparintottam meg az utolsó darabot idén kkk


A megbeszélt menü Doenjang jjigae (dendzsáng ccsige/szójabab leves), Kimbap és Tteokbokki volt. A leveshez az Anyósom bevált receptjét használtuk, és az általa készített szójabab krémet. Mindenkinek nagyon ízlett. A Tteokbokkit én készítettem el, nagyon boldog voltam, hogy valamivel én is ki tudtam venni a részem a közös főzésből.


Mivel nagyon jól sikerült az este, ezért eldöntöttük, hogy havonta egyszer tartunk majd egy ilyen baráti főzőcskézős összejövetelt. Már nagyon várom, hogy a mi közös lakásunkba is át tudjuk őket hívni, de erről majd egy kicsit később írok nektek. Ha minden jól megy, akkor végre hamarosan összeköltözünk. Folytatás hamarosan~~~!!


Még több képért kövessetek Instagramon: @jangcsilla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése